Húsvét Info

Húsvéti ajándék ötletek gyerekeknek

Húsvéti ajándék ötletek gyerekeknek

A gyermekek számára a húsvét a második legfontosabb ünnep, ami szorosan a karácsony után következik. Talán nem is annyira meglepő, hiszen ezek rendkívül színes és vidám napok, legyen szó a tojásfestésről, locsolkodásról, fészek készítésről egyaránt. Természetesen egy idő után azzal is tisztában vannak, hogy a húsvét bizony az ajándékozásról is szól. Akár kisebb édességről, akár nagyobb meglepetésről van szó, a gyerekek mindig nagyon várják a tavaszt és a nyuszit. Lássuk, hogy mivel érdemes meglepni őket idén!

Korábban írtunk már a húsvéti ajándékokról, itt elolvashatod a cikket: Kell-e ajándék húsvétra?

Üvegfestő készlet

Mire a gyerekek óvodába mennek, addigra már szépen lassan megtanulják használni az üvegfestőt, amiből szuper ablakdíszeket tudnak gyártani. Ez ilyen készlet, akár nyuszis kivitelben is, remek meglepetés lehet a számunkra, hiszen ezzel a lakást is fel tudják díszíteni a saját maguk által készített dekorációkkal. Igazán büszkék lehetünk rájuk és az alkotásaikra, hiszen ő maguk is elégedettek lesznek a végeredménnyel, közben pedig jól szórakoznak.

Illatos filctollak

A legtöbb lurkó szeret kreatívkodni, főleg, ha színekről van szó. Remek megoldás erre az esetre egy rajzeszköz, ami tavasszal mindig jó ötlet ajándék szempontjából. A hasznos időtöltés mindenkinek előnyös, hiszen a szülők közben tehetik a dolgukat, miközben a gyerekek lefoglalják magukat. Egy illatos tollkészletnek biztosan örülni fognak a legkisebbek, hiszen a papíron használva érződik a gyümölcsillat. A varázslatos és tavaszi rajzok pedig mehetnek a hűtőre, hogy mindenki meg tudja őket csodálni.

Lepedő ovisoknak

Ha valamilyen hasznos ajándékot adnánk nekik, hiszen a hálószobából is mindig hiányzik valami, akkor jó megoldás lehet a lepedő ovisoknak. A kicsik még sokszor összekenik azt, így általában folyamatosan mosásban vannak ezek a textilek. Nem véletlen praktikus, ha több is rendelkezésre áll, arra az esetre, ha otthon vagy az oviban szükség lenne rájuk. Lehet akár egy színes vagy mintás kivitel, garantáltan mosolyt csalhatunk az arcukra.

Kinti sporteszközök

Húsvétra sok gyerek kap szabadban használható sporteszközt, hiszen ezzel nemcsak hasznosan töltheti el a hétvégéket, de még fejlesztik is magukat. A kellemes időjárásban ugyanis fontos, hogy mindenki időt töltsön az udvaron, akár biciklivel, akár görkorcsolyával, illetve ugrókötéllel. Ezeknek a megfelelő technikáját elsajátítani időre és sok-sok gyakorlásra van szükség. Nem szabad megfeledkezni ebben az esetben azonban a védőfelszerelésről, akár a bukósisakról, akár a különböző térdvédőkről van szó. A tanulási szakaszban ugyanis még sokszor előfordulhat, hogy sajnos elesnek és megsérülnek.

A felsoroltak között találsz majd olyan ötletet, amiből ihletet tudsz meríteni. A húsvéti ajándék a legkisebbek számára még rendkívül fontos, így érdemes alaposan átgondolni, hogy mit is adunk nekik. Egy kis csoki azonban mindig jól jöhet!

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük