Húsvét Info

A húsvéti nyúl

húsvéti nyúl

A húsvéti nyúl, mint jelkép eredte:

A nyúl, mint a húsvét jelképe először Nyugat-Európában, Németországban jelent meg. Hazánkban a jelkép csupán a XIX. század folyamán kezdett elterjedni.

A nyúl, mint jelkép elterjedésének magyarázata a germán mitológiában keresendő. Az ősi germán népek a nyulat, az ébredő természet, a tavasz istennője, Ostara kísérőjeként tartották számon. A tavaszi napéjegyenlőség idején hatalmas ünnepségeket tartottak az istennő tiszteletére. A történet szerint a gyermekek örömére Ostara állata egy nyúl volt, aki színes tojásokat hagyott maga után a jó gyerekek számára. A tojásokat pedig a gyerekeknek kellett megkeresniük a fűben, innen eredhet a tojásgyűjtés hagyománya.

Egy másik legenda szerint a nyúl eredetileg Ostara istennő egyik madara volt, aki megsebesült, és akit az istennő nyúllá változtatott, hogy megmentse, de a nyúl megőrizte tojástojó képességét, innen ered, hogy a húsvéti nyúl tojja a tojásokat.

A nyulat, mint ahogyan a tojást is, már az ókor óta a termékenység szimbólumként tartjuk számon, mivel a nyulak nagyon sok utódot nemzenek és nevelnek fel, így a nyúl az új élet keletkezésének jelképe is.

A húsvéti nyúl leginkább a gyerekek számára kedves, csakúgy, mint karácsonykor az angyal, vagy Jézuska, hiszen a legtöbb helyen a nyuszi hozza a húsvéti ajándékokat.

tojásgyűjtés

Az angol és német nyelvterületeken gyakran rendeznek különféle tojáskereső versenyeket, játékokat a kisebbek számára. A színes húsvéti tojásokat a szabadban, madárfészekhez hasonló kis kosárkákban rejtik el, amelyeket a gyerekeknek kell megtalálniuk valamilyen ajándékért cserébe. Ez a tojáskeresés, ajándékkeresés nálunk is egyre népszerűbb, a szülők a kisebb húsvéti ajándékokat rejtenek el a kertben, amit a gyerekeknek kis kosárral össze kell gyűjteniük.

Franciaországban és Belgiumban a tojásokat nem a húsvéti nyúlhoz kötik, nem a nyúl hozza az ajándékot, hanem azt mondják: a húsvéti harangok (cloches de Pâques) pottyantják le őket.

Napjainkban a húsvét elmaradhatatlan kellékévé vált a csokoládé nyúl, de a nyúl számos más változatban is megtalálható az boltok polcain húsvét környékén. Az élő nyúl, mint ajándék is egyre elterjedtebb, csak nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy egy nyúl akár 10 évig is elélhet, nem csak egy húsvétra ajándékozzuk őket.

Forrás: Wikipédia, Családvilág

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük